News

Még mindig sokan hiszik azt, hogy segítenek, amikor egy talált igazolványról képet posztolnak a közösségi médiában, pedig a jó szándék is bajt okozhat ...
Marihuánát és kristályt áruló 21 éves kecskeméti férfi ellen javasol vádemelést a helyi rendőrség az ügyészségnek – közölte a ...
Megszüntették Pankotai Lili ellen azt az eljárást, amit azért indítottak, mert részt vett a Pride-on.
A rendőrök a bajbajutottak segítségére siettek, és eszközeikkel együtt a partra szállították őket. A műveletüknek azonban ára volt, ugyanis másodfokú viharjelzés volt érvényben, melyet figyelmen kívül ...
Pintér József baleseti helyszínelő ismertette, hogyan kell helyesen beülni a volán mögé, beleértve a fejtámla, ülés és ...
A Diogo Jota és testvére, André Silva halálát okozó baleset szemtanúi ellentmondanak a rendőrség jelentésének, amely szerint ...
A Magyar Honvédség volt vezérkari főnökéről sorra derülnek ki olyan információk, amelyek nemcsak etikailag, de ...
Nem zajlik már rendőrségi eljárás Pankotai Lili aktivista ellen, aki részt vett az idei Budapest Pride-on – derült ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán, ahol Pankotai mellett ügyvédje Laczó ...
Ha olyan csoportokról van szó, akik azonosulnak azzal az üzenettel, hogy meg kell ölni a cionistákat vagy a zsidókat, akkor ...
Számklónozás módszerével akartak csalók banki adatokhoz jutni. Ilyenkor a hívó fél hamis hívószámot jeleníthet meg a fogadó ...
Két fiatalember több alkalommal vitt el italt fizetés nélkül egy nyíregyházi üzletből. Keresi őket a rendőrség! A Nyíregyházi ...
A francia rendőrség razziát tartott a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés párt székházában. Jordan Bardella pártelnök szerint ...